Lakberendezői portfólió

Tekintsd meg Fülöpné Csikos Andrea munkáit.

Nagyerdőaljai ház amerikai hangulatú köntösben

Ajánlás útján kerestek meg ügyfeleim, a házuk belső tervezésére, ami végül kiegészült a kertjük megtervezésével is. A megrendelőim szeretik az észak-amerikai kontinens hangulatát, többször jártak már ott munkából kifolyólag is, ezért esett a választásuk erre a stílusra. Nagyon könnyű volt velük dolgozni, mert nem kellett kompromisszumokat kötni a közösen megálmodott enteriőr kivitelezése során.
Nagy összhangban tudtunk együtt gondolkodni, tervezni és a 3D látványtervnek megfelelően valósult meg az otthonuk. A természetes anyagok szeretete, mint például a kő és fa jelen van a falak dekorálásában, illetve a bútorok fafurnéros anyagból készültek. A terek nagyságai már adottak voltak, mi a legjobb kihasználásra törekedtünk az összhang megtartása mellett.
Rengeteg helyszíni egyeztetésre volt szükséges ahhoz, hogy minden a tervek szerint valósuljon meg.
Örömmel vették birtokba a házat, és a már időközben megszületett második babájukkal együtt élvezik az otthonukat.

Belvárosi lakás

56 nm-es belvárosi lakás berendezésére kaptunk felkérést attól az építőipari cégtől, aki terveim alapján értékesítette a lakásokat. A lakáshoz 3D látványtervek készültek, hogy a vevők el tudják képzelni a végeredményt.
Az volt a cél, hogy olyan terv szülessen, ami színesebb a mai bézs-barna kombinációtól, tetszetős legyen a nagy közönségnek, illetve kis alapterületből is ki lehessen hozni egy családnak élhető, mai kornak megfelelő otthont.

Guess üzlet

A magán megrendelések mellett, lehetőségem nyílt egy exkluzív amerikai márkának a debreceni üzletét is megtervezni. A Párizsi udvarban lévő Guess boltot a tulajdonossal egyeztetve, a márka arculatnak megfelelően terveztem meg, szem előtt tartva a tér adottságait a minél jobb helykihasztnálhatóságra törekedve. Az üzlet stílusa letisztult, modern, a fekete és fehér színvilággal a legnagyobb hangsúly a termékekre esik.

Nagyerdei orvos házaspár

Debrecenben a Nagyerdőn egy fiatal orvos házaspár kérte a segítségemet új építésű házuk tervezésében.

A képeken a nappalijukat emeltük ki, mely egy térben van a konyhával. Megbízóim olyan belső kialakításra vágytak, melyben a funkcionalitást és a térkihasználtságot tartjuk szem előtt, szerencsére időben be tudtam csatlakozni a kivitelezésbe, ezért volt lehetőségem a térszervezésben is elmélyülni, hogy az ő elképzeléseik szerint használjam ki legjobban az adott tereket.

Fiatal pár lévén a modern, letisztult stílus és színvilág egyéertelmű választásuk volt. A lépcsőfordulót tapétáztuk modern, minimalista stílusban, ezzel feldobva a fehérre festett fal összhatását. Lakberendezőként abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy egy lakberendezési studióban dolgozom, Debrecenben a Cegléd utca 22 szám alatti Decode Design Studióban, ahol ügyfeleim egy helyen ki tudják választani a legmegfelelőbb és magas minőségű termékeket szakértői segítséggel, így időt és energiát takaríthanak meg a kivitelezés stresszes időszakában.

 

Így történt megbízóim esetében is, a studióból egyszerre ki tudták választani a tapétát, padlót és a függönyt. Az üzlet szolgáltatásai közé tartozik a függönyözés is, ami alatt az anyag megrendelését, megvarrását és felrakását értjük.

Családi ház

A Józsa parkban új építésű házra kaptam felkérést egy fiatal egyedülálló fiatalember személyében. Tervezésnél figyelembe kellett venni, hogy a későbbiekben családdal is kényelmes, nagyvonalú belsőt hozzunk létre. Jó elosztású alaprajzot, gondosan átgondolt határozott elképzelés szerint terveztetett meg. 
A megrendelő tudta, hogy gipszkartont szeretne, letisztult színeket, hangulatos fényeket. A konkrét anyagok kiválasztása után készítettük 3D látványtervet, így minden úgy tud megvalósulni, ahogy a terveken látható.

« 1 A 2 »